Július 17-én elhunyt John Taylor zongorista, a brit jazz meghatározó személyisége. Több mint negyven évet dolgozott a pályán. Hetvenkét éves korában érte a halál: a franciaországi Saveurs Jazz Festivalon kapott szívrohamot. Kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét. Taylor játékát gyakran Bill Evanséhoz hasonlították. Pályáját valamikor a 60-as évek végén kezdte Alan Skidmore és John Surman mellett. Első saját lemezét 1971-ben publikálta. Számos labelnek dolgozott, köztük volt az ECM, a Sketch, a Justin Time, az Ah Um, a Jazz House, a Phillips és a Storyville. A 70-es években kamarajazz-együttest alapított Kenny Wheelerrel és Norma Winstone-nal Azimuth néven. Winstone és Taylor egy ideig házastársak is voltak. Az Azimuth 1977-1994 között öt lemezt adott ki az ECM-nél. Rengeteg kísérő munkát is vállalt, tagja volt például Peter Erskine triójának, melyben Palle Danielsson bőgőzött. 2002-ben maga alapított triót Joey Baron dobossal és Marc Johnson bőgőssel. 2004-ben újabb trió élén találjuk, ahol Palle Danielsson és Martin France volt a partnere.