A Bálnában két kivételes hegedűs virtuóz ad randevút egymásnak október 11-én. Lajkó Félix először az általános iskola 6. osztályában vett a kezébe hegedűt, és kis túlzással azóta se tette le. A vajdasági születésű művész számos neves együttessel dolgozott már együtt, írt zenét színházi előadáshoz, filmhez és balettelőadáshoz is. Róla forgatta Jancsó Miklós a „Játssz Félix, játssz!” című kisfilmjét. Főszerepet játszott Mundruczó Kornél „Delta” című filmjében, amelynek zenéjét is ő szerezte és játssza. 2008-ban a Magyar Filmszemlén a legjobb filmzene kategóriacímet nyerte.
Alexander Bălănescu korunk egyik leginvenciózusabb és izgalmasabb hegedűse. Hétéves kora óta a legnevesebb intézményekben, mint a londoni Trinity’s College és a New York-i Julliard, képezte tudását. 1979-től 15 éven át vezette a Michael Nyman Ensemble-t, akikkel az egész világot körbejárta. Hozzánk 1987-ben alapított kvartettjével érkezik, akiket méltán neveznek a világ egyik vezető kortárs együttesének. A határok folyamatos feszegetése miatt sokkal inkább hasonlítanak egy zenekarra, mint egy klasszikus vonósnégyesre. Sokoldalúságukat és nyitottságukat bizonyítja, hogy az évek során olyan zenészekkel dolgoztak együtt, mint a David Byrne vagy Kate Bush. Október 11-én duóban és egymás együtteseivel is hallhatjuk majd azt az örömzenét, ami mindkettőjükre jellemző.